A https://etkezes.puspokvac.hu/ internet címen elérhető Online Étkezési megrendelési felületet
2.2. Jelen tájékoztató hatálya a https://etkezes.puspokvac.hu/ webhely (a továbbiakban: webhely) használata, az ott elérhető szolgáltatások igénybevétele és a weboldalon leadott megrendelések teljesítése során megvalósuló adatkezelésre vonatkozik.
2.3. Jelen tájékoztató értelmében Felhasználó: a webhelyet böngésző, a webhely szolgáltatásait használó, valamint Adatkezelőtől szolgáltatást megrendelő természetes személyek.
3.1. Az Adatkezelő által végzett adatkezelés jogalapja egyes adatkezeléseket illetően a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerint a Felhasználó hozzájárulása, a megrendeléssel kapcsolatos adatkezeléseket illetően a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja, miszerint az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben a Felhasználó az egyik fél.
3.2. A hozzájárulás alapján végzett adatkezelések esetében Felhasználó a hozzájárulását a vonatkozó helyeken elhelyezett adatkezelési nyilatkozat előtti jelölőnégyzet bejelölésével adja meg. Az adatkezelési tájékoztatót Felhasználó bármikor, a honlap minden oldalának alján megjelenő „Adatkezelési tájékoztató” feliratra kattintva, illetve az e pontban említett adatkezelési nyilatkozatban olvasható „Adatkezelési tájékoztató” szövegrésszel jelölt linkre kattintva elolvashatja, mellyel Adatkezelő biztosítja a Felhasználó egyértelmű és részletes előzetes tájékoztatását. Az adatkezelési nyilatkozat előtti jelölőnégyzet bejelölésével Felhasználó kijelenti, hogy elolvasta az adatkezelési tájékoztatót, és annak tartalma ismeretében hozzájárul az adatai jelen tájékoztatóban írtak szerinti kezeléséhez.
3.3. Egyes esetekben jogszabály kötelezi Adatkezelőt bizonyos adatkezelési műveletek végrehajtására, illetve jogos érdeke is lehet jogalap az adatok kezelésére. Ezekről részletesebben lentebb, az egyes adatkezelésekről szóló fejezetekben olvashat Felhasználó.
4.1. Az adatkezeléssel érintettek köre: A webhelyet meglátogató minden Felhasználó, a webhelyen elérhető szolgáltatások igénybevételétől függetlenül.
4.2. Az adatkezelés jogalapja: A szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükséges adatkezelés tekintetében az Ektv. 13/A. §-a felhatalmazza az Adatkezelőt a webhely rendeltetésszerű működtetéséhez szükséges adatok kezelésére. Ennek értelmében az ilyen adatok kezelésének jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének f) pontja alapján Adatkezelő jogos érdeke. E jogalappal Adatkezelő kizárólag olyan adatokat kezel, amelyek a webhely felhasználóbarát működéséhez szükségesek, és ezen adatokat csak az ehhez szükséges ideig kezeli. Olyan technikai adatokról van szó, melyek a webhely oldalainak élvezhető megjelenítéséhez, funkcióinak rendeltetésszerű és a felhasználó számára kényelmes használatához szükségesek. Az adatokat harmadik félnek nem továbbítja Adatkezelő, valamint más célra nem kezeli. Adatfeldolgozóként a 14. fejezetében megjelölt szolgáltatókat veszi igénybe Adatkezelő ezen adatok vonatkozásában. Minderre tekintettel ezen adatok kezelése nem jár kockázattal a Felhasználóra, ugyanakkor a fenti cél - a webhely rendeltetésszerű használata - az adatok kezelése nélkül nem valósítható meg. Adatkezelő jogos érdeke a webhely használhatóságának biztosítása, mivel szolgáltatását csak így tudja biztosítani, ami a működéséhez elengedhetetlen feltétel. Ezért a fenti adatokat az itt meghatározott cél elérése érdekében Adatkezelő a jogos érdeke alapján kezeli, mely jogos érdeke - mivel az adatkezelés nem jár kockázattal a Felhasználóra - arányosan korlátozza Felhasználó önrendelkezési jogát. A látogatáselemzés és marketing tevékenységeket lehetővé tevő adatkezelés tekintetében az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján a Felhasználó hozzájárulása. Felhasználó a webhely böngészésének megkezdésekor felugró tájékoztató ablakban elhelyezett jelölőnégyzetek bejelölésével járulhat hozzá a látogatáselemző és a marketing célokat szolgáló technikai adatgyűjtéshez.
4.3. Kezelt adatok körének meghatározása: Az információtechnológiai adatkezelés a webhely üzemeltetéséhez használt „sütik” működéséhez és a webtárhely szolgáltató által alkalmazott naplófájlok használatához szükséges adatok körét érinti.
A felhasználóbarát böngészés lehetővé tétele érdekében kezelt adatok:
A webhely látogatottságának méréséhez kezelt adatok köre:
A webhelyre történő belépési jogosultság ellenőrzése érdekében kezelt adatok:
4.4. Az adatkezelés célja: A „sütik” és a naplófájlok használata a webhely felhasználóbarát és biztonságos üzemeltetéséhez szükségesek. Az ezekkel megvalósuló adatkezelés célja a webhely felhasználóbarát működésének biztosítása az érintett Felhasználó számára, valamint anonim adatok gyűjtése a webhely használatáról.
Ezen belül:
Az alábbi célokhoz szükséges adatok anonim módon kerülnek rögzítésre, azok nem kapcsolhatók személyhez:
Ezen adatok méréséhez Adatkezelő informatikai rendszere a Google Analytics (Google Inc.) eszközeit használja. A Google Analytics eszközeit alkalmazó oldalak megtekintése során a Google sütik megjegyzik a felhasználó által megjelölt preferenciákat és információkat, ami szintén a webhely látogatottságának méréséhez és böngészési szokások feltérképezéséhez kezelt anonim adatok megismerését jelenti.
Adatkezelő a YouTube szolgáltatását használja saját videói megjelenítéséhez, illetve Adatkezelő videómegosztó oldalára való látogatást lehetővé tevő sütiket (YouTube-gomb) a YouTube, LLC. (901 Cherry Ave. San Bruno, CA 94066, USA) biztosítja. A YouTube a szolgáltatásának igénybevétele során szintén Google sütiket alkalmaz. A YouTube LLC. a Google Inc. tulajdona, a YouTube videomegosztót a Google Inc. üzemelteti, így a szolgáltatás használata során megvalósuló adatkezelést a Google Inc. végzi.
A fenti anonim adatokhoz a Google Inc. (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA) is hozzáfér, a Google Analytics és a YouTube eszközeinek tulajdonosa és üzemeltetője. A Google Inc. a fenti adatokat az említett elemzések készítésén túl a böngésző felhasználó számára célzott reklámok eljuttatása céljából is felhasználja. Ennek során a Google Inc. az anonim adatok és a böngészéshez használt eszköz IP címének összekapcsolásával állapítja meg az adott eszközről végrehajtott böngészési szokások alapján a feltárható érdeklődési kört, majd így juttatja el a célzott reklámokat az adott eszközre. A Google Inc. az e pontban írt anonim adatokon kívül a jelen tájékoztatóban említett további adatokhoz nem fér hozzá.
Szolgáltató a fenti szolgáltatók itt írt szolgáltatását felhasználja annak érdekében, hogy a Felhasználó böngészéshez használt eszközére a Szolgáltató webhelyének meglátogatását követően saját szolgáltatására vonatkozó reklámokat juttasson el.
4.5. Az adatkezelés időtartama: Adatkezelő az adatok egy részét a böngészés idejéig kezeli, bizonyos adatokat – változó időtartamra, de legfeljebb 2 évre – eltárol.
A webhely felhasználóbarát működésének biztosításához szükséges adatok (IP-cím, a böngészés során a webhelyen meglátogatott oldalak sorrendje) a böngészési munkamenet idejéig (tehát a webhely böngészésének időtartamáig) kerülnek rögzítésre, annak befejeztével törlődnek.
A belépési jogosultság ellenőrzéséhez és a használati jogosultságok biztosításához szükséges adatok a böngészési munkamenet idejéig (tehát a webhely böngészésének időtartamáig kerülnek rögzítésre, annak befejeztével törlődnek.
A látogatottság mérésének és a webhely használatára vonatkozó szokások feltérképezésének alapjául szolgáló adatokat Adatkezelő informatikai rendszere kezdettől fogva anonim módon rögzíti, azok nem kapcsolhatók egy személyhez sem. Ezen adatok méréséhez Adatkezelő informatikai rendszere a Google Analytics eszközeit használja. A Felhasználó eszközén csak az a süti tárolódik, amivel engedélyezi a Google Analytics adatgyűjtését. Ezt ki tudja törölni böngészője beállításaiban, amivel megszűnik az adatgyűjtés.
4.6. Az adatok tárolásának módja: Adatkezelő informatikai rendszerében elkülönülő adatkezelési listákon. A webhely felhasználóbarát működésének biztosításához szükséges adatok (IP-cím, a böngészés során a webhelyen meglátogatott oldalak sorrendje) nem kerülnek tárolásra. Az adatokat szolgáltató sütik helyileg a Felhasználó eszközén tárolódnak.
A webtárhely szolgáltató által használt naplófájlok a tárhely szolgáltató szerverén tárolódnak el.
4.7. Az információtechnológiai adatkezelés folyamatáról és a Google Analytics és a Facebook Inc. eszközeinek alkalmazásával megvalósuló információtechnológiai adatkezelésről Felhasználó bővebben tájékozódhat a honlap böngészésének megkezdésekor felugró figyelmeztető sávból elérhető, valamint a honlapon a "Tájékoztató "sütik" alkalmazásáról" feliratra kattintással elérhető tájékoztatóból, továbbá a Google Analytics https://www.google.com/intl/hu_ALL/analytics/support és a Facebook Inc. https://developers.facebook.com/products oldalán. Adatkezelő a Google Analytics és a Facebook Inc. által ajánlott funkciók közül csak a fentebb írtakat veszi igénybe.
5.1. Az adatkezeléssel érintettek köre: A webhely "Kapcsolat” menüpontjából elérhető üzenetküldő felületének használatával, vagy e-mail útján a webhelyen feltüntetett e-mail cím(ek) használatával Adatkezelőnek üzenetet küldő Felhasználók.
5.2. Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján a Felhasználó hozzájárulása.
5.3. Kezelt adatok körének meghatározása:
Az e-mail üzenetet küldő Felhasználó:
5.4. Az adatkezelés célja: Információ és segítség nyújtás az Adatkezelő és az Adatfeldolgozó részéről a felhasználó számára a webhely használatával kapcsolatban, illetve a webhely által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Az ezzel kapcsolatos szolgáltatások:
5.5. Az adatkezelés időtartama: Az üzenet megválaszolásáig, illetve a Felhasználó igényének teljesítéséig tart. Adatkezelő az üzenet megválaszolását/igény teljesítését követően törli az e célból kezelt adatokat. Amennyiben az információcserére több, kapcsolódó témájú üzenetváltással kerül sor, abban az esetben az információcsere befejeztével, illetve az igény teljesítését követően törli Adatkezelő az adatokat.
5.6. Az adatok tárolásának módja: Adatkezelő informatikai rendszerében elkülönülő adatkezelési listán, az információcsere időtartamának végéig.
6.1. Az adatkezeléssel érintett: az a Felhasználó, aki a webhelyen a szolgáltatásokat igénybe veszi.
6.2. Az adatkezelés jogalapja: a GDPR. 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja és a Grt. 6. § (1) és (2) bekezdései alapján a Felhasználó hozzájárulása. Az önkéntes hozzájárulást Felhasználó jelen adatkezelési tájékoztató megismerésével és a hírlevél feliratkozásra szolgáló mezők kitöltésével, az ott található hozzájáruló nyilatkozat bejelölésével adja meg. Ezzel Felhasználó kijelenti, hogy hozzájárul adatainak az adatkezelési tájékoztatóban meghatározottak szerinti kezeléséhez, és a hírlevelek küldéséhez.
6.3. A hírlevél szolgáltatás a hasznos információk küldése mellett az Adatkezelő általi közvetlen üzletszerzést is célozza. E szolgáltatásra a többi szolgáltatás igénybevételétől függetlenül iratkozhat fel Felhasználó. E szolgáltatás igénybevétele önkéntes, Felhasználó megfelelő tájékoztatását követően meghozott döntésén alapul. Amennyiben Felhasználó nem veszi igénybe a hírlevél szolgáltatást, az nem jár rá nézve hátránnyal a webhely használatát és további szolgáltatásainak igénybevételét tekintve. Adatkezelő a közvetlen üzletszerzést célzó szolgáltatásának igénybevételét nem szabja feltételként bármely más szolgáltatásának igénybevételéhez.
6.4. Kezelt adatok körének meghatározása:
6.5. Az adatkezelés célja: hírlevelek küldése Adatkezelő által Felhasználó részére, e-mail útján. A hírlevelek küldése Adatkezelő szolgáltatásáról, újdonságokról és aktualitásokról szóló információk küldését jelenti.
6.6. Az adatkezelés időtartama: Adatkezelő a hírlevél küldése céljából kezelt adatokat Felhasználó erre vonatkozó hozzájárulásának visszavonásáig (leiratkozásig), illetve az adatok Felhasználó kérésére történő törléséig kezeli.
6.7. Az adatok tárolásának módja: Adatkezelő informatikai rendszerében elkülönülő adatkezelési listán.
7.1. A Webhely igénybe vehető szolgáltatások előzetes regisztrációhoz kötöttek. Regisztráció nélkül a honlapon keresztül elérhető szolgáltatások igénybevételére azonban nincs mód.
A regisztrációhoz a következő adatok megadása szükséges:
7.2. Az adatkezelés célja: a webhelyen történő regisztráció, a rendszeres vásárlás megkönnyítése.
Az ezzel kapcsolatos szolgáltatások:
7.3. Az adatkezelés időtartama: A regisztrált Felhasználók esetében az adatkezelés időtartalma a regisztrált Felhasználó kérelmére történő törlésig tart. Az adatkezelés megszűnhet továbbá a regisztráció Felhasználó általi törlésével, illetve a Felhasználó regisztrációjának Adatkezelő általi törlésével is. Felhasználó bármikor törölheti regisztrációját, illetve kérheti annak törlését Adatkezelőtől, mely kérelmet Adatkezelő haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem beérkezését követő 10 munkanapon belül végrehajt.
7.4. Az adatok tárolásának módja: Adatkezelő informatikai rendszerében elkülönülő adatkezelési listán.
8.1. Az adatkezeléssel érintettek köre: a webhelyen megrendelést leadó Felhasználók.
8.2. Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja, miszerint az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben a Felhasználó az egyik fél.
8.3. Kezelt adatok körének meghatározása: Az adatkezelés az alábbi személyes adatok és elérhetőségek körét érinti.
Természetes személy Felhasználó esetén:
Bankkártyás online fizetés esetén a fizetéshez használt bankkártya adatait Adatkezelő nem ismeri meg, azokat Felhasználó közvetlenül a fizetési szolgáltatónak adja meg.
8.4. Az adatkezelés célja: A megrendelés nyomán létrejövő szerződés megkötése és teljesítése.
8.5. Az adatkezelés időtartama: A megrendelés teljesítéséhez kezelt fenti adatokat az Adatkezelő a számviteli törvényből fakadó bizonylat-megőrzési kötelezettség teljesítéséhez szükséges ideig kezeli. Ez az idő a számviteli törvény értelmében a számla kiállításától számított legalább 8 év, melynek elteltét követően az adatokat Adatkezelő egy éven belül törli.
A megrendelés során kezelt esetleges további adatokat – pl. a Felhasználó és Adatkezelő megrendeléssel kapcsolatos lényeges tartalmú üzenetei – Adatkezelő a szerződéskötéstől számított 5 év – a polgári jogi követelésekre alkalmazandó általános elévülési idő – elteltéig kezeli.
8.6. Az adatok tárolásának módja: Adatkezelő informatikai rendszerében elkülönülő adatkezelési listán, illetve a szabályos számvitelhez szükséges adatok a számvitelről szóló törvény által előírt bizonylat-megőrzési kötelezettség teljesítése érdekében számviteli bizonylatokon (díjbekérőkön, számlákon).
9.1. Az érintett Felhasználó hozzájárulásával felvett adatokat az érintett Felhasználó további külön hozzájárulása nélkül, illetve a hozzájárulás visszavonását követően a GDPR 6. cikk (1) bekezdése alapján, az alábbiak szerint kezelheti Adatkezelő.
9.2. Ha a személyes adat felvételére az érintett Felhasználó hozzájárulásával került sor, az Adatkezelő a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában az érintett.
Felhasználó további külön hozzájárulása nélkül, valamint az érintett Felhasználó hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti az alábbi esetekben:
10.1. Az adatkezelés jogalapja továbbá a vonatkozó esetekben a GDPR. 6. cikk (1) bekezdésének c) pontja alapján történő jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatkezelés. Adatkezelő egyes esetekben köteles lehet törvény vagy más jogszabály által előírt kötelező adatkezelést végezni. Ezen túl az esetleges hatósági megkereséseket Adatkezelő köteles teljesíteni, melyek szintén személyes adatok kezelésével, továbbításával járhatnak, ez Adatkezelőnek szintén jogszabály által előírt kötelezettsége.
10.2. A GDPR 6. cikk (1) bekezdés d) és f) pontja alapján tájékoztatjuk továbbá, hogy Adatkezelő a Felhasználó személyes adatait annak hozzájárulása nélkül kezelheti akkor is, ha az adatkezelés a Felhasználó vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges, illetve az adatkezelés az Adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges - kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett Felhasználó olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek.
10.3. Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Ekertv.) 13/A. §-a alapján Adatkezelő az alábbiakról tájékoztatja továbbá Felhasználót.
Adatkezelő szolgáltatása az Ekertv. értelmében információs társadalommal összefüggő - elektronikus kereskedelmi - szolgáltatásnak minősül.
Adatkezelő a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. Adatkezelő az egyéb feltételek azonossága esetén úgy választja meg és minden esetben oly módon üzemelteti a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig. (A technikailag szükséges adatkezelés további jellemzőiről a "Tájékoztató "sütik" alkalmazásáról" című dokumentum és jelen tájékoztató 4. pontja tájékoztat.)
Adatkezelő a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos adatokat bármely, a fentiekben meghatározottaktól eltérő célból – így különösen szolgáltatása hatékonyságának növelése, az igénybe Felhasználónak címzett elektronikus hirdetés vagy egyéb címzett tartalom eljuttatása, piackutatás céljából – csak az adatkezelési cél előzetes meghatározása mellett és az igénybe Felhasználó hozzájárulása alapján kezelhet.
11.1. Hírlevélre feliratkozottak nyilvántartása: a hírlevélre feliratkozó Felhasználók 6. pontban felsorolt adatait tartalmazza. Az adatok törlésére a leiratkozáskor, illetve Felhasználó hozzájárulásának visszavonására illetve adatainak törlésére vonatkozó kérelmének teljesítésekor kerül sor.
11.2. Regisztrált felhasználók nyilvántartása: a webhelyen regisztráló Felhasználók 7. pontban felsorolt adatait tartalmazza. Az adatok törlésére Felhasználó hozzájárulásának visszavonására illetve adatainak törlésére vonatkozó kérelmének
11.3. Adattovábbítási nyilvántartás: Tartalmazza az Adatkezelő által kezelt személyes adatok továbbításának időpontját, az adattovábbítás jogalapját és címzettjét, a továbbított személyes adatok körének meghatározását, valamint esetlegesen az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.
11.4. Adatvédelmi incidens nyilvántartás: személyes adat jogellenes kezeléséről vagy feldolgozásáról és ezek elhárítására megtett intézkedésekről szóló nyilvántartás. Tartalmazza az incidenssel érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint – törvényi kötelezettségen alapuló adatkezelés esetén – az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.
11.5. Adatkezelő az adatkezelési célok elérése érdekében – a fent írtak szerint – külön listák formájában, adatkezelési célonként elkülönülő adatbázisokban, informatikai rendszerében tárolja az adatokat.
12.1. Az adattovábbítással érintettek köre: a webhelyen a megrendelés során online fizetési módot választó Felhasználók a webhely által biztosított egyéb szolgáltatások igénybevételétől függetlenül.
12.2. Az adattovábbítás címzettje:
Név: | OTP Mobil Kft |
---|---|
Székhely: | 1143 Budapest, Hungária krt. 17-19. |
Cégjegyzékszám: | 01-09-174466 |
Adószám: | 24386106-2-42 |
Adatvédelmi képviselője: | Sári Zsombor, akinek elérhetőségei: személyesen a társaság székhelyén |
Email cím: | dpo@otpmobil.com |
gazdasági társaság, mint az Adatkezelő webhelyén igénybe vehető online fizetési szolgáltatás szolgáltatója.
12.3. Adattovábbítás jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének f) pontja alapján a Címzett jogos érdeke.
Címzett a rá vonatkozó jogszabályok alapján csalás-megelőző és –felderítő rendszer üzemeltetésére köteles a fizetési szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban, és az ehhez szükséges személyes adatokat jogosult kezelni. Címzett kialakította a jogszabályi kötelezettségének megfelelő rendszert, melynek működtetéséhez az Adatkezelő általi adattovábbítás szükséges. Ennek megfelelően a Címzett jogos érdeke, hogy a jogszabályi kötelezettségének teljesítése érdekében a csalás-megelőző és –felderítő rendszert üzemeltetni tudja. A Címzettre vonatkozó hivatkozott jogszabályi rendelkezések:
Adatkezelő és a Címzett jogos érdeke a csalásmegelőzés, az online fizetések megfelelő működésének biztosítása. Mindkét szervezet fő bevételi forrásához kapcsolódik a fizetési szolgáltatás megfelelő működése. Mindemellett Felhasználó érdeke is mindez, különösen a bankkártya adatokkal való visszaélés elkerülése.
Az adattovábbítás lehetővé teszi a csalások kiszűrését, felderítését és a fizetési folyamat során esetlegesen felmerülő akadályok elhárítását.
Felhasználó foglalás/megrendelés során kezelt adatainak köréből kerülnek továbbításra az adatok titkosított adatforgalmat biztosító elektronikus csatornán keresztül, kizárólag a Címzett részére és csak az online bankkártyás fizetés megtörténte esetén, melyeket a Címzett más célra nem használ fel. Mindebből következik, hogy az adattovábbítás Felhasználóra nézve jelentős kockázattal nem jár, további érzékelhető hatást nem gyakorol rá.
Az adatok továbbítása szükséges az itt írt célok eléréséhez, és alkalmas is a fizetési szolgáltatás biztonságosabbá tételére.
Figyelembe véve a fentieket, illetve a beépített garanciális intézkedéseket, az adattovábbítás nem jelent indokolatlan mértékű beavatkozást a Felhasználók magánéletébe, ezért az adatok továbbítása szükséges és arányos adatkezelési művelet.
12.4. A továbbított adatok köre:
A fizetés során megadott bankkártya adatokat Felhasználó közvetlenül a fizetési szolgáltatónak adja meg, így azok nem kerülnek Adatkezelő birtokába.
12.5. Az adattovábbítás célja: A fizetési szolgáltatás megfelelő működtetése és a fizetés technikai értelemben vett lebonyolítása, a tranzakciók visszaigazolása, a felhasználók érdekei védelme érdekében végzett fraud-monitoring – az elektronikus úton kezdeményezett banki tranzakciók kontrollját támogató csalás felderítő rendszer – működtetése, valamint a Felhasználó részére történő ügyfélszolgálati segítségnyújtás.
12.6. Adatkezelő üzleti vagy marketing céllal nem továbbít adatokat harmadik személyeknek.
12.7. Adatkezelő a fenti eseten kívül kizárólag törvényes kötelezettség esetén, hatóságoknak továbbít adatokat.
Adatkezelő adatfeldolgozóként vesz igénybe az alábbi gazdálkodó szervezeteket.
13.1. Adatkezelő adatfeldolgozóként veszi igénybe
Tex and Co Network Korlátolt Felelősségű Társaság
Rövidnév: | Tex and Co Network Kft. |
Cégjegyzékszám: | 01 09 305406 |
Székhely: | 1152 Budapest, Szentmihályi út 167-169./ F213Q03. |
Adószám: | 26164926-2-42 |
gazdasági társaságot, mint az Adatkezelő által használt számlázó szoftver fejlesztőjét és karbantartóját, a Webhely fejlesztőjét és karbantartóját, valamint, mint tárhelyszolgáltatót (a továbbiakban: Adatfeldolgozó).
13.1.1. Az adatfeldolgozással érintett adatok körének meghatározása: Az adatfeldolgozás a megrendelést leadó felhasználó nevét és címét, valamint a megrendelt árucikk(ek) és/vagy szolgáltatás(ok) megjelölését, a vásárlás időpontját és a vételárat és esetleges egyéb díjakat tartalmazó bizonylatokat érinti.
13.1.2. Az adatfeldolgozás célja: Az Adatkezelő által a számlák kiállításához használt szoftver információtechnológiai értelemben vett működésének biztosítása, a szoftver biztonságos működtetéséhez szükséges technikai műveletekben megnyilvánuló adatkezelés útján.
13.1.3. Az adatfeldolgozás időtartama: a számviteli törvényből fakadó bizonylatmegőrzési kötelezettség teljesítéséhez szükséges ideig - a számla kiállításától számított 8 évig - tart.
13.1.4. Az adatok feldolgozása kizárólag a számla kiállításához használt szoftver informatikai értelemben vett üzemeltetéséhez szükséges technikai műveleteket jelenti.
13.2. Adatfeldolgozás más célra nem történik.
13.3. Adatkezelő a fent megjelölt Adatfeldolgozókon kívül más adatfeldolgozót nem vesz igénybe.
14.1. Hozzáférési jog: Felhasználó kérelmére az Adatkezelő tájékoztatást ad a Felhasználó általa kezelt, illetve az általa vagy rendelkezése szerint megbízott Adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az Adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az esetlegesen bekövetkezett adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá - az érintett személyes adatainak továbbítása esetén - az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről. A tájékoztatást Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül megadja.
A hozzáférési jog keretében Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát a Felhasználó rendelkezésére bocsátja, legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül. A Felhasználó által kért további másolatokért az Adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel (a 16. pont szerint).
14.2. Adatok hordozhatóságához való jog: Felhasználó jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, melynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:
Az adatok hordozhatóságához való jog fentiek szerinti gyakorlása során a Felhasználó jogosult arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.
14.3. A helyesbítéshez való jog: Felhasználó kérheti kezelt adatainak helyesbítését, melyet Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül teljesít. Figyelembe véve az adatkezelés célját, Felhasználó jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.
14.4. Az adatkezelés korlátozásához való jog: Adatkezelő megjelöli az általa kezelt személyes adatot az adatkezelés korlátozása céljából. Felhasználó jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:
14.5. A törléshez való jog: Adatkezelő a személyes adatot törli, ha:
Adatkezelő a helyesbítésről, a korlátozásról és a törlésről az érintett Felhasználót, továbbá mindazokat az adatkezelőket értesíti, akiknek korábban az adatot továbbították. Az értesítés mellőzhető ha lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. A Felhasználót kérésére az Adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.
14.6. Tiltakozáshoz való jog: A Felhasználó jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak Adatkezelő jogos érdekén alapuló kezelése ellen. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
15.1. A 14. pontban foglaltak szerinti tájékoztatást és intézkedést díjmentesen biztosítja Adatkezelő. Ha az érintett Felhasználó kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az Adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre:
15.2. Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja a Felhasználót a kérelem nyomán hozott intézkedésekről, ideértve az adatmásolatok kiadását is. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az Adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja a Felhasználót. Ha az érintett Felhasználó elektronikus úton nyújtotta be a kérelmét, a tájékoztatást elektronikus úton adja meg Adatkezelő, kivéve, ha az érintett Felhasználó azt másként kéri.
15.3. Ha az Adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett Felhasználó kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett Felhasználó panaszt nyújthat be a 17. pontban megjelölt felügyeleti hatóságnál, és az ugyanott írtak szerint élhet bírósági jogorvoslati jogával.
15.4. Felhasználó bármilyen, a személyének azonosítását lehetővé tevő módon beterjesztheti kérelmeit Adatkezelőhöz. A kérelmet beterjesztő Felhasználó azonosítása azért szükséges, mert a kérelmeket Adatkezelő csak az arra jogosultaknak teljesítheti. Ha az Adatkezelőnek megalapozott kétségei vannak a kérelmet benyújtó természetes személy kilétével kapcsolatban, további, az érintett Felhasználó személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtását kérheti.
15.5. Felhasználó kérelmeit postai úton Adatkezelő Magyarország, 7621 Pécs, Papnövelde utca 1 – 3. címére, e-mailben a penztar@szentmor.hu e-mail címre juttathatja el. E-mailben küldött kérelmet Adatkezelő csak akkor tekint hitelesnek, ha azt a Felhasználó Adatkezelőnek megadott és ott nyilvántartott e-mail címéről küldik, ugyanakkor a másik e-mail cím használata nem jelenti a kérelem figyelmen kívül hagyását. E-mail esetében a kézhezvétel időpontjának az elküldést követő első munkanapot kell tekinteni.
16.1. Adatkezelő az adatkezelési és adatfeldolgozási tevékenységei körében gondoskodik az adatok biztonságáról, technikai és szervezési intézkedésekkel valamint belső eljárási szabályokkal gondoskodik a jogszabályok, valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásáról. Megfelelő intézkedésekkel védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen a kezelt adatokat.
16.2. A látogatottság mérésének és a webhely használatára vonatkozó szokások feltérképezésének alapjául szolgáló adatokat Adatkezelő informatikai rendszere kezdettől fogva oly módon rögzíti, hogy azok közvetlenül nem kapcsolhatók egy személyhez sem.
16.3. Az adatok kezelése csak a jelen tájékoztatóban meghatározott és törvényes cél elérése érdekében, ahhoz szükséges és arányos mértékben történik, a vonatkozó jogszabályok és ajánlások alapján, megfelelő biztonsági intézkedések mellett.
16.4. Ennek érdekében Adatkezelő a webhely eléréséhez „https” sémájú http protokollt használ, mellyel a webes kommunikáció titkosítható és egyedileg azonosítható. Ezen felül a fentieknek megfelelően Adatkezelő titkosított adatállományok formájában rögzített, adatkezelési célonként elkülönített adatkezelési listákban tárolja a kezelt adatokat, melyekhez Adatkezelő meghatározott – jelen tájékoztatóban megjelölt tevékenységekkel kapcsolatos feladatokat ellátó – alkalmazottai férhetnek hozzá, akiknek munkaköri felelőssége az adatok védelme és e tájékoztatónak és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő felelősségteljes kezelése.
Az érintettek jogérvényesítési lehetőségeiket a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a GDPR alapján bíróság előtt gyakorolhatják, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhatnak:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Cím: | 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c. |
Postacím: | 1530 Budapest, Pf.: 5. |
Telefon: | +36 1 391 1400 |
Fax: | +36 1 391 1410 |
E-mail: | ugyfelszolgalat@naih.hu |
Webhely: | http://www.naih.hu/ |
A bírósági út választása esetén a per – az érintett Felhasználó választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható, mivel a per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik.